top of page

A karikát a kalitka oldalára vagy a tetejére kell felakasztni, olyan helyre, ahol a madár némi mászás vagy tornázás után tudja elfogyasztani, akár lógó helyzetben is. Így a táplálkozás szórakozás is egyben.
Érdemes olyankor felenni, amikor a papagáj nagyjából már jóllakott, hogy másnapra is maradjon belőle valami, ne egyben egye meg.
Összetevők: fehérköles, vörösköles, fénymag, méz.

A papagájok imádnak jutalmat kapni! A tapasztalt gazdi pedig pontosan tudja, hogyan profitálhat ebből a tulajdonságból. A legeredményesebb papagáj-nevelési módszer a pozitív megerősítés. Mindenki szeretné, ha papagája fellépne az oda tartott emberi kézre, vállra szállna vagy beszélne, hiszen ezek óriási sikerélményt jelentenek és az ezekre való képesség ott is szunnyad minden egzotikus madárban, gazdája válogatja, mennyire sikerült ezt kiaknázni.

A Yoyo Mézeskarika hullámos papagájnak ennek kitűnő eszköze lehet! Ugyanakkor tökéletesen megfelel a többi, kis-és közepes méretű madárnak, a sándoroknak, a kecskepapagájnak, a nimfáknak, sokáig lehetne sorolni. A nagyoknak nem kifejezetten érdemes felkínálni, mert túl hamar elpusztítják, számukra nem elég kiadós.

Hogy működik tehát a Yoyo Mézeskarika, mint nevelési eszköz? A papagájok nevelésének egyik leghatékonyabb módja a pozitív megerősítés, vagyis a kiszabott feladat végrehajtását követő jutalomfalat. Nézzünk erre egy gyakorlati példát. Amikor arra tanítjuk a madarat, hogy üljön fel az ujjunkra, rendszerint odatartjuk neki a kézfejünket, amitől eleinte megijed. Ezen túlesni az első lépés, hozzá kell szoktatni, hogy az emberi kéz nem ellenség. Itt jön be a képbe a Yoyo Mézeskarika.

A nevelés előtti hetekben be kell tenni belőle egyet a ketrecbe, és megvárni, amíg a papagáj maradéktalanul megeszi. Ez általában néhány nap alatt meg is történik, mert a méz miatt a karikát fogják preferálni a többi ennivalóval szemben. Ezzel sikeresen megismertettük, megszerettettük vele ezt a fajta eleséget.

Amikor tehát már ismeri és szereti a mézeskarikát, akkor jön a trükk: felléptetéskor a másik kézbe meg kell fogni egy Yoyo-t, és odatartani neki. Egy idő után a vágyakozás győz, a papagáj rálép a gazdi kezére, és ilyenkor kaphat is egy falatot a karikából. De csak egy falatot, túletetni nem szabad vele, különben oda az inspiráció. A gyakorlatot sokszor meg kell ismételni, célszerű naponta rászánni némi időt. A folyamat vége az lesz, hogy a papagáj megbarátkozik az emberi kézzel és félelem nélkül fel fog ülni rá.

Yoyo Mézeskarika hullámos papagájnak 70g

Cikkszám: ZB3111